Minek köszönhető egyes jóléti államok sikere, és ezzel együt hogyan definiáljuk a sikert? A tavalyi év egyik sikerkönyve, a Why nations fail (the origins of power, prosperity and poverty) erre probál választ adni. A címét elolvasva az első benyomásom az volt hogy nagyvalószínűséggel egy újabb szenzációhajhász művel gyarapodott a polcom. Ez a véleményem hamar megváltozott, mivel a könyv, zseniálisan közeliti meg ezt a régóta vitatott kérdést és ezzel együtt könnyen fogyasztható a mondanivalója.
Sokak szerint egy társadalom sikerét legjobban a földrajzi elhelyezkedése befolyásolja (sokak ehhez hozzá teszik a kulturát és a vallást is). A szerzőpáros szerint a legszemléletesebben talán Észak- és Dél Korea hosszú múltú történelmi viszonya adhatna reális választ, hiszen ami igazán megkülönbözteti a határ két oldalán élők életét az nem más mint az eddig kialakult politikai és intézményrendszer.
Daron Acemoglu James A. Robinson, a két amerikai közgazdászprofesszor szinte az egész eddigi történelmet górcső alá vették, hogy bizonyítsák viszonylag egyszerűnek tűnő feltevésüket, miszerint a gazdasági növekedés legfőbb akadálya az önmaga hasznára játszó, a vállalkozást és az újítást elfojtó elit. Szerintük, azok a nemzetek igazán sikeresek amelyek a történelem folyamán sikerrel alakitottak ki jól működő, ugynevezett befogadó politikai és társadalmi intézményeket, amiben az emberek tehetségük szerint vállalkozhatnak egyenlő feltételekkel, amit az állam hosszútávon biztosítani tud. Ennek ellentéte a kizsákmányoló vagy helysebben kitaszító (angolul: extractive) intézményi berendezkedés, ahol az elit kisajátitja az erőforrásokat és így idővel mélyszegénységet okozva még inkább magához veszi a hatalmat.
Ez könnyen magában hordozzhatja a további problémákat, mint Egyiptomban vagy több afrikai országban, ahol a forradalommal sikeresen váltanak vezetőket de azok elfoglalják elődeik helyét egy hasonló rendszer élén. Ezzel nem azt állítják hogy a váltás lehetelen, csak hogy sokkal valószínűbbnek tartják a „rossz” és a „jó” körök kialakulását, vagyis amikor a rossz rendszerek még rosszabbakat, a jól működők pedig még jobbakat eredményeznek. (Talán innen származhat a magyar cím: A fejletlenség körei)
Fontos kérdésként kezelik a demokrácia szerepét is, hiszen ennek hiánya befolyásolja a vállakozó szellemet és ezáltal a termelést is. A tisztán látást bonyolitja hogy megfelelő forrás-elvonásokkal akár két-három évtizeden át is fentartható a fejlődés, de tovább nem. Ez alapján ha Kína nem változtat a politkai berendezkedésén, úgy nem sokáig lesz ilyen szép íve az eddig remekelő kínai gazdaságnak.
Ebből tévesen arra következtethetnénk hogy a könyv a szegényebb társadalmak hibáit kiemlve, alárendeli azokat az angolszász politikai kulturáknak. Valójában szerzők példák sokaságával bizonyítják, hogy gyakran épp az európai gyarmatosítók vezettek be afrikai és ázsiai országokban kizsákmányoló intézményeket, amelyeket aztán örökségűl hátra hagyva az új elit tovább működtetett. Arra is kitérnek hogy az egyébként joggal ünnepelt angolszász demokráciák a történelem során milyen elönyre tettek szert a rabszolga-kereskedelemmel, de nem kimélték Franklin Rooseveltet sem, akinek egyébként sokat köszönhet Amerika, de az 1937-es birák leváltását nem tudta véghez vinni.
A majdnem ötszáz oldalas munkában találhatunk magyar vonatkozást is. Külön emlitik az Osztrák–Magyar Monarchiát, és a háború utáni Magyaroszágot. Most inkább ezutóbbiból kiemelve, szerintük a kezdeti szerencsétleségek után, 1990 óta sikerült kialakitanunk a „jó” renszereket, amiket az Eu-hoz való csatlakozás csak tovább erősített és bár úgy fest a politikai kultúra és társadalmi értékrend nincs a megfelelő szinten, két évtized tekintetében még nehéz megmondani hogy melyik úton járunk.
De mivel lehet fejleszteni a befogadó intézményeket? Acemoglu és Robinson szerint „nincs bevált recept”. Ez csak az embereken és a történelmen múlik.
A legfontosabb tényező a közhangulat, az átlagember hozzáállása a dolgokhoz. Mo. azért esik vissza egy jobban, mert baloldali konszenzus van az országban.
“két évtized tekintetében még nehéz megmondani hogy melyik úton járunk”
A rossz úton, a latin-amerikanizálódás útján járunk, egyre inkább úgy néz ki a társadalmunk, mint egy banánköztársaságé: néhány ezer dúsgazdag ember és sok millió koldusszegény, a középosztály eltűnőben van.
Hogy mi ennek az oka? Az oligarchák féktelen mohósága és a kormánynak a szegényekkel szemben a gazdagokat támogató politikája elsősorban az adórendszer és a munkajogi szabályozás területén.
Ha ez még sokáig így folytatódik, társadalmi robbanás lehet a vége.
Azért sajátosan írnak az amerikaiak mindig.
Az USA épirtással nyitott, korlátlan erőforrásokhoz jutott már induláskor.
Az USA (és a világ) gazdaságát alapvetően meghatározó monopol amerikai központi bank magántulajdonban van (vö. vállalkozás szabadsága)
‘Ez alapján ha Kína nem változtat a politkai berendezkedésén, úgy nem sokáig lesz ilyen szép íve az eddig remekelő kínai gazdaságnak.’ – liberális maszlag. Amerika gazdasága 100 éves, Kína 6000 éves. RÓMBIR is jól elvolt szuperhatalomként demokrácia nélkül.
De vannak a könyvben jó gondolatok, csak figyelembe kell venni hogy hol írták, amerika mindig meg volt győződve róla hogy csak ott van szabadság, meg akiknek ők szabadságot adnak (Irak, Afganisztán).
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igen, tényleg nagyon fontos a közhangulat. ’56ban sajnos nem sokat segített.
A magyarok hagyományosan pesszimisták, mondom én aki szintén külhoni magyar vagyok. A permanens pesszimizmushoz képest Magyarország tulképp még egészen jól áll gazdaságilag. Egy csoda.
@laci_52: A társadalmi különbségek megnövekedése szinte minden országban jellemző folyamat. A gazdasági fejlődés eredményei egyre torzabb módon oszlanak meg a társadalmi osztályok között, amit a globalizáció csak felerősített.
A szabadpiaci kapitalista társadalmi rendszernek az a legnagyobb buktatója , hogy a rendszer képtelen magát korlátozni: az erős egyre erősebb lesz, a gyenge pedig még gyengébb, ami aláássa a stabilitást. Marx szerint a gazdasági válságok is elosztási problémákra vezethetők vissza.
Az európai kultúrkör megpróbálta megtalálni erre a megoldást, és létrehozták a szociális piacgazdaságot amely jelenleg nagy válságát éli, de a jövő mindenképpen a nagyobb újraelosztás irányába fog vezetni
Bárhogy nézzük, a legélhetőbb országokban általában magasabb az újraelosztás szintje , mégis mellette versenyképes gazdaságot tudtak kiépíteni pl skandináv országok
A földrajzi adottságoknak is rendkívüli mértékű szerepe van a fejlődésben, ahogy említik a szerzők. Egy ásványkincs, mint a kőolaj megléte, vagy a stratégia helyzet mint Szingapúr esetében, gazdaggá tehet egy országot
valóban, itt csak balos és balosabb program közül lehet választani. fidesz-mszp-jobbik, ez a három úgy a szavazók 80%-át viszi, innentől kezdve nincs nagyon miről beszélni, ez az ország elindult és tovább is megy a lefelé vezető úton, bárki nyer jövőre.
@Larry Silverstein: természetesen semmi jelentősége annak, hogy melyik ország hogyan indult. már csak azért sem, mert az európai országok is gyarmatosítottak, többek között valami brit uralomról is hallottam, pont az usa területén. ha mindig ide térünk vissza, hogy mi volt 100, 200 évvel ezelőtt, akkor soha az életben semmire nem fogunk jutni. a magyarban az usa-ellenesség a történelmi elnyomottságunkból következik, csak valahogy az hiányzik mindig, hogy ha mi jóvátételt kapnánk, akkor mihez is kezdenénk vele. a jelek szerint semmihez, dzsentri-módon követelőzünk, teljesítmény gazdasági, társadalmi értelemben sehol. az usa ma nem abból él, amit felhánytorgatsz, hanem pl hagyta létrejönni a szilícium-völgyet vagy hollywoodot. két eklatáns példa, miért nem a durcás kisgyerek dumáját kéne már nyomni, hanem csinálni valamit.
az észtek is szívtak eleget, mégse panaszkodnak, hanem kikaparták magukat a szarból. nekünk úgy látszik, csak ez a szöveg marad, mást okolni mindenért, elvitatni a sikereit.
@Brix: “de a jövő mindenképpen a nagyobb újraelosztás irányába fog vezetni” – ez 100%-ig igaz, de csak akkor, ha hatékony az elosztás. és ezzel kapcsolatban pl itthon is vannak kétségeim, de hollande sem egy észlény a jelek szerint. ha oktatásra megy és k+f irányba, meg infrastruktúrára, akkor lehet hatékony ez a módszer. jelenleg azt mondják a balos politikusok, hogy a szegényeknek adjuk, pedig ott hasznosul a legkevésbé, mert előbb a javakat kéne megtermelni és a gazdaságot felhúzni
@Larry Silverstein:
Igen, ez így van. 10 magyarból 9 nem hisz nekemm, amikor elmondom, hogy Mo. gazdag ország. Az átlagmagyar komolyan elhiszi, hogy Mo. a világ szegény országai között van, ott is az utolsó helyeken.
@Larry Silverstein:
A RB 2200 évig létezett, ebből mondjuk úgy 500 év lehet demokratikusnak nevezhető valamilyen szinten.
@balage_81 reloaded:
“itt csak balos és balosabb program közül lehet választani”
Igen, ez van. A különbség csak az, hogy a balos butaságok ismételgetése során magyarkodunk-e vagy európai zászlót lengetünk…