Kolosi Péter nevét ma már legtöbben fogalomként kezelik. Az RTL Klub programigazgatója nemrég teltházas előadást adott a Budapesti Corvinus Egyetem egyik legnagyobb előadójában, ahol egy igazán kötetlen beszélgetés során nyerhettek a hallgatók betekintést a kereskedelmi csatorna életébe. Habár bármit lehetett kérdezni, a politika tabutéma volt.
Fotó: EVK Szakkollégium
Kolosi 2001 óta ül az RTL programigazgatói székében, de ami kevésbé publikus, ezzel együtt a csatorna szóvivője, PR- és kommunikációs vezetője is. Ez sem a nagyvilágban, sem pedig az országban nem működik így sehol máshol, hiszen alapvetően mindennek meg kell legyen a saját felelőse. Tekintve azonban, hogy az igazgató úr a Fókuszban kezdte karrierjét, így nem áll tőle távol a képernyőn való szereplés sem.
A beszélgetés moderátora, Budavári Balázs szokásához híven nem zavartatta magát, ha egy-egy informálisabb kérdés jutott eszébe. Szó esett arról, hogy vajon egy programigazgatónak mennyire kéne up-to-date-nek lennie egy-egy műsor kapcsán. „Az embernek nyilván nincs ideje minden műsort követni. Az Éjjel-Nappal Budapest elmúlt heti történéseit például nem tudnám összefoglalni, de azért a történetet igen” – mondta Kolosi.
Annak ellenére, hogy az internet kiszorítani látszik a televíziós iparágat, a programigazgató nem gondolná, hogy Magyarországot fenyegetné már ez a veszély. Több felmérésre hivatkozott, amelyek kimuttatták, hogy hazánk benne van a top 3 „legtévézősebb” országban. Az pedig, hogy a fiatalok nem tévéznek, szerinte csak egy divatos megfogalmazás. „Az RTL Klub közönsége a legfiatalabb, ami meglepő módon részben a Konyhafőnök című műsornak köszönhető.” – fejtette ki Kolosi.
Az RTL Klub pénztárcáját részben a hirdetések, részben pedig a terjesztésből származó bevételek töltik meg. Manapság nagy divat a reklám-spotok helyett termékelhelyezéseket használni, ezek azonban másfajta célt szolgálnak, sokkal inkább pszichológiai a hatásuk. A terjesztésből származó részesedés lényege az (lenne), hogy a kábelszolgáltató is fizessen a csatornáknak, ám ez jelenleg az országban nem működik.
Ahogy a legtöbb magyar adón, az RTL-en is rengeteg műsor jött már be külföldről – elég csak az X-Faktorra vagy a hamarosan kezdődő Hungary’s Got Talent-ra gondolni. Kolosi elmondása szerint, a legkreatívabb piacokkal Hollandia, Izrael és az Egyesült Államok rendelkeznek. Magyarországon azonban Németország számít indikátornak.
Na de mi a jövő? „Egyenlőre senki sem tudja, hogy mi a „next big thing” a tehetségkutatók és a valóságshow-k után” – mondta a programigazgató. Ugyan előbbinek csökken a népszerűsége, de nem számottevően. Az állandó műsorok folytonos megújulásban vannak. A Híradó például sok idő után kezdett el a politika felé mozdulni. Az ilyen jellegű változások azonban mindig a társadalmi változásokkal járnak együtt. Az az egy biztos, hogy az embereknek mindig is a történetmesélésre van szükségük.
Rubin Eszter
„Egyenlőre”
ehhez szeretnék gratulálni
corvinus
lol
kolosi meg vakok közt a félszemű…
Nem gondoltam volna, hogy a corvinuson hallgatnak egy ilyen mocsokgyáros tévé egyik felelős emberére.
Az ilyeneket inkább le kellene tartóztatni. Az RTL-t pedig kirúgni innen a picsába.
Aztán ha nagyon antiszemitáznak, rá lehet mutatni a Józsefvárosi pályaudvarra, íme csak az 5 milliárd.
Épp az a gond, hogy ezt a szart legfőképpen fiatalok nézik. Persze később a javarésze leszokik róla, de azért jobb lenne, ha nem ezzel a teherrel indulnának.
“A Híradó például sok idő után kezdett el a politika felé mozdulni.”
Ízlelgessük:
A Híradó ami sok évig kvázi ignorálja a politikát. Híradó – nincs politika.
“Annak ellenére, hogy az internet kiszorítani látszik a televíziós iparágat, a programigazgató nem gondolná, hogy Magyarországot fenyegetné már ez a veszély.”
Ízlelgessük:
Egy országot komolyan fenyegető VESZÉLY az ha a TV-t nem nézik sokan, de szerencsére Magyarországot ez a VESZÉLY nem fenyegeti.
bazmegbazmegbazmeg
@eßemfaßom meg áll: a politikát(konkrétan a fityiszt…) azután kezdték el piszkálni, hogy bedobták a reklámadót a köztudatba, addig puszipajtások voltak…
kedvencem az, amikor a fókusz(ill. a konkurenciánál az aktív, csak hogy a másik izé csatornát is bolygassuk kicsit) riporterei kiszállnak tudósítani a lerobbant, 8 gyerekes, éhező családhoz, de persze semmit nem visznek nekik, csak meginterjúvolják őket jól, aztán majd csak valakik segítenek nekik…
“egyenlőre”