Igencsak megdöbbentem, amikor a jegypénztár ablakából nem a szokásos arc nézett vissza rám. Elődje már olyan régóta végezte munkáját, hogy azt hittem, a hosszú évek során gyökeret eresztett székébe és a végtelen munkaórák alatt izzadtságával együtt lényének esszenciája is beleivódott a kárpitba.
Láttam, hogy sokakat irritál az indokolatlan fontosságtudata, ami belőle és a többi, máshol és máskor szocializálódott idős emberből áradni szokott. Engem sosem zavart a dolog, hiszen csak egy pénztáros volt, és mint ilyen, nem igazán ütötte meg az ingerküszöbömet. Ezt és ezt kérem, ennyi és ennyi lesz, köszönöm és viszlát – ennél több sosem pattogott a plexiüveg két oldala között, a pénz és a számla mellé nem adtunk udvariaskodó kérdéseket, és természetesen reklamációt sem fogadtunk el a pénztártól való távozás után.
Igazából csak azért csodálkoztam rá a változásra, mert az új munkaerő egy fiatal lány volt – nem megszokott látvány a jegypénztárakban. Nyomokban még tartalmazhatott némi életörömet, esetleg talán parányi ambíciót és jókedvet is, ki tudja. A kigombolt egyenfelső alatt egy feliratos póló feszült büszkén: „the best is yet to come”.
Biztos ez? – gondolkodtam el, miközben átvettem a jegyeket: tényleg fogja majd ennél többre vinni azzal a szőke hajával és keretes szemüvegével, meg azzal, hogy félig gyerek még? Vagy azzal, hogy pénztárosnak állt, végleg beszippantotta volna a rögvalóság és a rosszul fizető állások ördögi köre? Iskola híján került ide vagy családi tragédia törte ketté jobb sorsa érdemes karrierjét? Tényleg okos volt, vagy csak annak tűnt, ahogy szeme megcsillant a plexi és a szemüveglencse között, és tényleg olyan szegény, amilyennek a pénztárgépen a virtuozitás teljes hiányával zongorázó ujjain virító kopott, összevissza színű körömlakk mutatta?
Neve nem volt, de négyszámjegyű azonosító kódja igen. Tíz másodpercig talán emlékeztem is rá. Ő maga kicsit tovább kattogott a fejemben: egy metróútnyi elmélkedésre, amolyan szellemi egyéjszakás kalandra jó volt. Nem volt egy kis gyufaárus lány, de én sem vagyok Andersen.
Tíz jegyem volt, már csak kilenc van. Nyolc lesz, mire hazaérek. Egy jó darabig biztosan elég lesz a maradék. Bármikor is fogyjanak el, lenne egy fogadásom, hogy ő akkor is ott lesz még. Valószínűleg már egy kevésbé vidám felsőben.
Petőfi jóslata (ahogy megvalósult) Önismerethez!
Petőfi jóslata nagyon “bejött”! “Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!” Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az “alkotókként” irodalmat „hamisítók” uralkodnak az irodalomban, politikában!
. Annak, hogy ‘á sok szellemi erővel rendelkező zsidóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionaliz¬musa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a zsidó írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek.
Minden egészséges faj magának épít jövőt, és amelyik faj hagyja, hogy egy másik faj életépítésének eszközéül használja fel, megérdemli az elpusztulást. De milyen propagandamunkát végez ezen a téren a magyar intelligencia: a magyar arisztokrácia és a magyar középosztály? Szabó Dezső
írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ, Michael Bakunyin