A hanyatló Nyugat vadkapitalista burzsoáziájának jelképe is lehetne az énekesnő. Nem csupán visszatartotta új albumát a Spotifyról, hogy maximalizálja bevételeit, de a hangja feletti természetes monopóliumot kihasználva régi dalait is leszedte a zenei platformról. Miért nincs igaza a Shake It Off szerzőjének?

Taylor Swiftre először egy lánybarátom irányította rá igazán a figyelmemet. Időnként ízléses, mégis szexi képeket küldözgetett a szőke énekesnőről, hogy ezekkel a vizuális ingerekkel hozzájáruljon csajízlésem javulásához. Ha már így hozta a sors, a művészkisasszony dalait is alaposabban szemléltem a hallójáratommal. Hiába élveztem szép hangját, összességében nem fogott meg. El tudnám képzelni a világomat a nótái nélkül is.

A Spotifyról is egy számomra kedves hölgytől hallottam. Igaz ő fotók küldözgetése helyett egyszerű szavakkal hívta fel figyelmemet a platformra. Úgy áradozott róla, mintha a globális zene-utópiát elhozó messiásról lenne szó. Könnyen elképzelhető, hogy tényleg így van. Kényelmes, olcsó (csupán a havi általány-díjat kell fizetni korlátlan hozzáférésért) mégis a legtöbb igényünket kielégíti – valóban kívánatos jószág ez a Spotify. Nekem is tetszik, de mégsem hódított meg. Nélkülözhetőnek találtam.

Mégis felháborított a hír, hogy a számomra kvázi érdektelen country énekesnő le meri szedni a dalait a számomra jelentéktelen szolgáltatástól. Szimbolikus ügynek érzem ezt, amelyért fontos kiállnom.

A kultúra szerintem a megosztásról szól. Arról, hogy a körülöttünk lévő művészetet együttes élményünkké, tapasztalatunkká tudjuk alakítani. Ez teremti meg a közös a valóságot, ez köt össze másokkal. A kultúra olyan érték, amelyet minél több emberhez el kell juttatni, ezért kívánatos az árak alacsony szintje.

A hatszoros Grammy-díjas énekesnő viszont másképp látja:

A zene művészet, és a művészet fontos és ritka. A fontos és ritka dolgok értékesek. Az értékes dolgokért fizetni kell. Véleményem szerint a zenének nem kéne ingyenesnek lennie […]

Materialista világnézetét kishercegesen is összefoglalhatnánk:

A pénz, amit albumaimra vesztegettél, az teszi különlegessé az albumaimat.

Szerinte tehát a kultúra értéke nem az elért közösség nagyságában, hanem a tudatosan elköltött dollárokban keresendő. Ez igazán érdekes gondolat egy olyan személytől, aki azt is írta a már idézett cikkben, hogy:

Ahogyan én látom a rajongók úgy tekintenek a zenére, mint a párkapcsolatokra.

Ebből akár arra is következtethetünk, a szakításairól is híres tinibálvány arra utal, hogy az intim odaadást illik a bankkártyákkal is kifejezni.

Ám még ez se feltétlen magyarázza meg miért intett búcsút Taylor a Spotifynak, hiszen a zeneszolgáltató is fizet az előadóknak. Igaz, messze nem annyit! Egy-egy dallejátszás 0.006 és 0.0084 dollár (kb. 1.5 és 2 Ft) között tejel mindenkinek. De míg mondjuk Lady Gagának, Kate Nashnek vagy a MS MR-nek megéri ez, Swift kisasszonynak nem. Őszőkeségének ugyanis nem egyszerűen az a célja, hogy pengessél pénzt neki, hanem szeretne minél több suskát kisajtolni belőled.

Amit azonban elfelejt az az, hogy a dollárok nem a zenéjét teszik értékessé, de még csak nem is őt. Hanem a brandjét. A rajongóknak nem csupán a slágerek adják el az albumokat, hanem a mögöttük álló marketinggépezet is. Márpedig, ha a kisasszony tényleg azt szeretné, hogy a dalait tartsuk nagy becsben, akkor menjen szépen vissza Spotifyra. Ott ugyanis kevésbé számítanak a reklámok, illetve a finom, frissen sminkelt pofikája és a hajreklámba is beleillő göndör frizurája, mint a fülünk számára nyújtott élménye. Végre ne egy mesterségesen értékinflált márkát építő üzletasszony legyen, hanem valódi zenész.