Az Amerikai botrány (American Hustle- a fordítás kérdését inkább mellőzzük) egy a ’70-es évek végén lezajlott, nagyszabásúnak nem nevezhető FBI akció történetét dolgozza fel, félig-meddig a valósából táplálkozva. De ahogy a cselekmény, úgy maga a film is egy szemfényvesztés története. A 7 Golden Globe és 10 Oscar jelölés ellenben nem az. A trailer alapján nem hozott minket különösebben lázba a film, ha csak nem tekintjük Bradlley Cooper bongyor reneszánsz angyalka frizuráját, vagy Christian Bale újabb súly ingadozását, ez alkalommal a pozitív irányba. Azonban a számtalan jelölés felkeltette érdeklődésünket, vajon mi állhat a hátterében. Sajnos bármennyire is igyekeztek a színészek elkápráztatni minket, nem dőltünk be a varázslatnak.
A film valós események alapján készült, ahogy arra az elején figyelmeztetnek is bennünket. Egy szélhámos páros Sydney (Amy Adams) és Irving (Christian Bale) piti kis hitelezési csalásból keresik a mindennapi betevőt, ám egy szép napon rossz balek sétál bele a csapdába, Richie DiMaso (Bradley Cooper) FBI ügynök személyében. Az ügynök aztán felajánlja a csalóknak, hogy szakmai tudásuk segítségével füleljenek le pár másik csalót, amibe a mentességért cserébe beleegyezik a pár. DiMaso ügynök azonban túl sok akció filmet nézett, vagy csak az anyja lakásából való kitörni vágyástól hajtva, szuperhekussá avanzsálásának lehetőségét érzi a markában, mindenesetre nagyszabású tervet eszel ki korrupt politikusok lefülelésére. A csali pedig egy ál-sejk befektető, akit az egész akció színvonalához igazodva egy mexicói ügynök alakít. A helyzetet tovább bonyolítja Irving felesége, Rosalyn (Jennifer Lawrence) aki naphosszat csak a porcicákkal és a depresszióval küzd, ám a fián keresztül, akit Irving adoptált és mindennél jobban szeret, magához láncolta a férfit. Igen, pontosan úgy hangzik, mint valami hetvenes évekbeli kábeltévés sorozat.
Az Amerikai botrányt leginkább egy kis költségvetésű Ocean (11-től felfelé bármelyik) filmbe oltott Közelebb (Closer) hibridként lehet megragadni, de pont emiatt a műfaji kavarás miatt, az egész film darabjaira hullik szét. A titkos FBI-akció története nem elég erős, nem túl nagyszabású, és hiányzik a feszes tempó ahhoz, hogy önmagában elvigye a filmet, így a párhuzamosan kialakuló szerelmi négy- majd sokszög aktuális epizódjai szakítják meg az „akció dús” részeket. Van műkörmös cicaharc, és a DiMarco ügynök kecsesen csigába tekert dús fürtjei is tolakodóan ellenpontozzák a pocakos és szívbeteg szélhámos póthaját.
Egyik szereplőt sem ismerjük meg közelebbről, egyik karakterért sem tudunk igazán izgulni, így inkább csak a rá szánt idő miatt vagyunk kíváncsiak a végkifejletre. A színészi játék kifogástalan, ám ez kevéssé tudja ellensúlyozni a hiányosságokat. Ki kell emelni azonban Amy Adams alakítását, aki ugyan köldökig érő dekoltázzsal játssza végig a filmet, mégis inkább könnybe lábadt őzike szemeibe nézünk, míg Jennifer Lawrence félelmetesen jól alakítja a manipulatív, mániákus feleséget, aki körme szakadtáig védi családi boldogságát (tőlünk már kapott is egy Oscart). Folytonos a nagy igazságok ködös tekintetű szajkózása, amik közül Jennifer Lawrence kapta a legeredetibbet, miszerint egy jó kapcsolat olyan, mint a körömlakkja illata, édes, de ott van benne a rothadás fanyarú illata. Sajnos másodjára már ez is sokat veszít éléből.
A sztárparádé és a soványka történet sokban emlékeztet a pár hónappal ezelőtti A jogász-ra (The Counselor), ám annak balsorsa messziről elkerülte a filmet, sőt, minden fontosabb kategóriában jelölték, ami elég meglepő. Nem mintha egy rossz film lenne, de sokkal értékesebb alkotások születtek idén, mint hogy az Akadémia 6000 szavazója hanyatt dobja magát néhány csillogó névtől. A tupírozott hajkoronák és hetvenes évekbeli ruhák közepette elveszett a lényeg, és se nem izgalmas akció, se nem drámai szerelmi történet nem kerekedett belőle. Talán épp ez volt a nagy szemfényvesztés.
Szász Nóra
Szornyen tulertekelt film, a filmkeszitoket es a szineszeket elnezve szerintem ennel mindenki tobbet vart.
Mélyen egyetértek a kritikával. Ez egy tipikus feltupírozott film, aminek egy célja volt, az Oscar. Hogy minél több díjat vigyen haza. Azonban aki jó Russell-filmet akar látni, az nézze meg inkább a Napos oldalt vagy éppen a Harcost. A rendező sose titkolta, hogy az igazi filmes kihívást a jellemábrázolásban és a párbeszédekben látja, nem a film történetében. Az említett két filmben észre se lehet venni, hogy a történet klisé, mert viszi előre a filmet a jól felépített párbeszédek sorozata. Az idei Oscarra jelöltek jó filmeket is (szerintem a Philips kapitány vagy akár a Philomena is jobb, mint ez a fenti rettenet), szóval remélem, hogy azért legalább részben helyén lesz az elbírálók esze. Ez egy nulla film, annál több ordibálással, giccsparádéval, amelybe jól belefojtották Amy Adams és Bale egyébként jó alakítását.
Kedves Nóra!
Az, hogy egy ezer Oscarra jelölt amerikai film nem feltétlen maradandó élmény, nem újdonság. Meg az sem, hogy Nóra gyenge kritikát ír. Érdemes lenne három hét múlva újraolvasnia. Lehet rájönne, miért sikeredett ilyenre.
A film egyes elemei megtörtént eseményeken alapulnak. Nagy különbség. Egyből beszólással indított, nálam az első plusz pont az volt :). A hatalamas drámaiságot igérő, ‘based on true story’ -nak intett be. Végre valaki beintett. A többi része nagyjából igaz, bár azt hiszem, ha éltem volna a hetvenes évek amerikájában erősen nosztalgikusan hatna rám a film, mint ahogy azt máshol olvastam. De így is, visszaad egy életérzést, a nagyzolást, a semmitmondó szólamokat, amiről a cikkíró is beszámol. De szerintem ez tudatosan felépített szerkezet, és pont hogy előnyére válik a filmnek, hogy nemcsak a történet, hanem az elmesélési mód is azt az életérzést közvetíti felénk. Szinészi játék tényleg jó, és a végkövetkeztetéssel is egyetértek. A film maga is egy szemfényvesztést, de mégis én elégedetten áltam fel, mert láttam, hogy mit is mutattak be ez által. Gyakorlatilag átejtik a nézőt, ezt a néző tudtára is adják, közvetve, és mindezt úgy, hogy nem éreztem, hogy ezzel kevesebbet kaptam volna. Sőt, még többet, mint eredetileg gondoltam. Úgyhogy a kritikát ellenkező előjellel helyeslem :).
Nagyon jó a kritika egy nagyon rossz filmről.