Évek óta köztéma a devizahitelesek helyzete, hiszen a kedvezőnek tűnő svájci frank alapú hitelek csapdájába sokan léptek bele, de onnan mindezidáig aránytalanul kevesen kecmeregtek ki, miközben a terhek napról napra tovább nőnek, az ördögi kör ezzel pedig lezártnak látszik. A süllyedő hajót a mind kiújuló bizalmatlanság, az igazságtalanság felett érzett felháborodás és a külső segítségért való kapálózás egyszerre nyomja, hiszen míg úgy tűnik, már csak ez utóbbi segíthet, az állam képtelen önmagában helyrehozni a válságot, az enyhítés irányába tett lépéseit pedig jelentősen tompítja az állandó megkérdőjelezés.

Volt már vita a felelősségről, voltak különböző nézőpontokból indított perek, voltak-vannak állam által indított mentőprogramok – a kiút egyelőre mégsem látszik, sőt azt sem könnyű megmondani, pontosan honnan kellene elindulnunk. A bűnbakkeresés és egymásra mutogatás nem sokat segített az elmúlt évek küzdelmén, pedig valós megoldás mindaddig nem fog születni, amíg a felek nem látják és ismerik be egyaránt, hol hibáztak és nem hajlanak a kompromisszumos megoldásra. Ebben a helyzetben ugyanis nincsenek ördögök és angyalok, a számos érintett a különböző hatáskörökben egyaránt rosszul döntött, amikor a rövidtávú érdekeket előtérbe helyezték, amikor nem mérlegelték a kockázatokat, amikor nem adtak egyértelmű tájékoztatást, amikor nem szóltak bele az eseményekbe. Mára talán valamennyire kezd kitisztulni a felelősség kérdésköre, ezzel megfoghatóbb, elfogadhatóbb megoldástervezeteket helyezve kilátásba. Mindenekelőtt azonban nem árt röviden áttekinteni a fennálló helyzetet.

Hogy is kezdődött?

A devizahitelesek jelenlegi helyzete egy hosszú folyamat eredménye, amelyet akár a rendszerváltás előtti időkre is visszavezethetünk, de ha odáig nem is akarunk visszaásni, az ezredfordulóig mindenképp szükséges. Magyarországon ugyanis a devizahitelezés elterjedésének okait a 2000-es évek elején kell keresnünk, amikor is az akkori kormány a lakáshitel-piac fellendítése érdekében kiadta a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletet, melynek értelmében kamattámogatással és szja-kedvezményekkel ösztönözte a hitelfelvételt. A támogatás azonban jelentős terheket rótt a költségvetésre, így a következő kormány szigorította az igénybevétel feltételeit, ami mind a támogatottak körét, mind a támogatások mértékét szűkítette. A szigorítást követően pedig a hazai és külföldi kamatok közötti nagy különbség miatt a bankok és háztartások egyaránt a jelentősen alacsonyabb kamatszinttel bíró deviza-alapú hitelek felé fordultak.

A jelenlegi adósok azért vettek fel devizahitelt, mert ezeknek a hiteleknek a törlesztőrészlete jóval alacsonyabb volt, mintha ugyanezt forint hitellel tették volna, ami kecsegtető lehetőségnek tűnt, de annál nagyobb bajt okozott, hogy hittek az árfolyamok stabilitásában. Ezzel egy időben a bankok hatalmas hitelmennyiségre és profitra tettek szert, miközben hiteligénylők ügyfelek felé elbagatellizált árfolyamkockázatok áthárításával kivédték magukat az esetleges problémákkal szemben, nem sejtve, hogy a helyzet olyan súlyossá válhat, hogy másképp visszaüssön. Az állam pedig nem lépett közbe, csak akkor, amikor már kész volt a baj.

Nem érdemes egyértelmű felelős után kutatnunk, hiszen számos szereplő együttes cselekedetei okozták a problémát. Hibás politikát folytatott az MNB, a kereskedelmi bankok túlzott hitelezésbe bocsátkoztak a bankverseny hatására, és a lakosság sem mérte fel kellőképpen finanszírozási lehetőségeit, túlzottan nagy kockázatot vállalt. Túl nagyot. A világválság hatására ugyanis a külföldi források jelentősen beszűkültek, megnőtt az elbocsátások száma és a devizaárfolyamok is nagymértékben gyengültek. Ezzel realizálódtak a devizahitelekben rejlő kockázatok. A jelzáloghitelekkel rendelkező lakosság jelentős részét sokként érték az árfolyamgyengülések, ezáltal sokuk fizetésképtelenné vált, és veszélybe került a lakhatásuk, a bankoknak pedig szembe kellett nézni portfóliójuk romlásával.

A kialakult helyzet

A devizaadósok jelen társadalmi gazdasági helyzete katasztrofális. Mindazok, akik 2004 és 2008 között a nyugati bankok tulajdonolta magyarországi leánybankokkal deviza-elszámolású kölcsönszerződést kötöttek olyan kényszerpályára kerültek és kerülnek, melynek jellemzője a kétszeres-háromszoros havi törlesztő-részlet emelkedés, illetve az ezzel párhozamosan egyre növekvő adósság nyilvántartás. Ezen jelzáloghitelek jellemzője továbbá az is, hogy az elszámolás, azaz a havi törlesztő részlet és tartozás számítás metodikája okán, a fedezetet értékét meghaladó tartozásokat mutatnak ki. Ennek következménye az, hogy ha a kölcsönfolyamat során a fedezet kényszerértékesítésre is kerül, még mindig tetemes és behajtható tartozáskövetelés áll fenn, ezzel teljes kilátástalanságba taszítva az állampolgárt és családját. Az elkeseredett adósok a legkülönbözőbb pereket indították, mérsékelt sikerekkel, hiszen mind a mai napig nincs olyan jogi eredmény, ami adósok tömegét mentené meg.

Kiút?

Magyarországon prioritást élvez a devizahitelesek problémájának megoldása, azonban azt sem egyszerű definiálni, kiket, hogyan, milyen mértékben kell segíteni a kétségbeejtő helyzet lehető legjobb orvosságaként. Ha a cél a hitelcsapdába kerültek megsegítése, akkor a valóban nehéz helyzetben lévő, törlesztésre képtelen tömegekre kell koncentrálni, ahova mára már minden ötödik adós ebbe a kategóriába tartozik. Azonban, ha csak a nem fizetők kapnak támogatást, az alááshatja az egész hitelezési rendszert, mert ezzel csökkenti a fizetőképesek felelősségérzetét is. Olyan összetett megoldást célszerű tehát találni, amely minden devizahiteles rétegnek valamilyen könnyebbséget hoz, ez azonban értelemszerűen nem könnyű.

Nem véletlen, hogy az eddigi mentőcsomagok mind csak mérsékelt eredményeket hoztak, jellemzően szakaszosan vezetve ki a devizahitel-csapdából az érintettek egy-egy részét, eszközökkel, mint a fix áron történő forintosítás, a végtörlesztés lehetőségének megadása vagy az árfolyamgát bevezetése, melyek ellenére a helyzet mindeddig szinte változatlan – a devizaadósok többség szorongások között, egyre nagyobb félelemben és kilátástalanságban éli meg napjait, a végrehajtástól és a kilakoltatástól rettegve.

Bár gőzerővel folyik az ötletelés a devizahitelesek gondjainak enyhítésére, egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Az biztos, hogy a kormány már csak választási okokból is elő fog állni valamilyen javaslattal, nem mindegy azonban, hogy az milyen körre fog vonatkozni és ki, milyen arányban fizeti majd a számlát. A megoldáshoz pedig látható, hogy nélkülözhetetlen a kölcsönös belátás, összefogás, közös teherviselés. Garancia semmire nincs, de reméljük, a sok kudarc után hamarosan tényleg megoldásra találunk.