Vannak olyan messzire visszanyúló tárgykörök, amik véleménynyilvánításra késztetnek, s talán pont ezért rendre megjelennek a különböző képzőművészeti alkotások témájaként – pontosan ebbe a szekcióba tartozik az öngyilkosság kérdése is.
Mielőtt Dr. Forgács Attilának, a Pszichológia Központ vezetőjének a szakértői véleménye következne, egy színes-szagos kultúrtörténeti barangolás révén bepillantást nyerhetünk egy olyan világba, amely a legtöbb esetben „hétpecsétes” tabu és egy borongós, bús szemöldökvonás.
Úgy gondoltam, hogy kezdésnek leszögezhetnénk: …
A Corvinus Offline legfrissebb számában megjelent cikk kibővített verziója.
…az öngyilkosság nem a XXI. század vívmánya. Még csak nem is az emberiség sajátossága. Utóbbi ugyan erősen vitatott kérdés, de az állatvilágban is előfordulnak hasonló viselkedésminták.
A Manchesteri Egyetem kutatása szerint ez lehetséges, noha sokkal inkább ösztönszerű döntés a fajfenntartás érdekében, semmint tudatos választás. Ugyanis ahhoz absztrakt gondolkodásra lenne szükség, amire az állatok nem képesek. Viszont számos olyan rovarféle van, akik képesek felrobbantani önmagukat, hogy megvédjék a fajtársaikat.
Erre az emberiség ellenpéldát tud szolgáltatni, de az öngyilkos terrorizmus helyett inkább a múltbéli aspektusok következzenek. Egészen az ősi Egyiptomig nyúlik vissza az öngyilkosság története, egy körülbelül négyezer éves feljegyzésig.
Az ősi Egyiptomban az elmúlást csak egy átvezető állomásnak tekintették a túlvilági életükbe, s elfogadhatónak tartották az öngyilkosságot a kínok és a szégyen elkerülése végett. Más kultúrákban is a vallás játszott döntő szerepet az öngyilkosság megítélésben, példának okáért a gótok és a kelták hitében a természetes halál a legnagyobb szégyenek egyikének számított. Ezért azok a harcosok, akik voltak oly balszerencsések, hogy nem haltak hősi halált, saját kardjukba dőltek vagy leugrottak egy szirtről, csakhogy a Valhallába kerülhessenek.
Bizonyos eszkimó törzsekben azért követtek el öngyilkosságot, mert úgy hitték, hogy következő életükbe olyan állapotban lépnek, mint amilyenben az előzőt elhagyták – épp ezért nem tartották szerencsésnek, hogy túlságosan megöregedjenek. Más népek tradíciói megkövetelték, hogy elhunyt mesterüket kövessék a szolgálók, míg a hinduizmusban, India ősi vallásában, napjainkban is fennmaradt egy olyan szokás, hogy az elhunyt férj özvegye a halottas máglyán együtt ég hamuvá urának maradványaival, közösen távozva a túlvilágra.
Szintén elfogadta a buddhizmus a „sajátkezűséget”, s Japán kultúrájában is megtalálhatjuk a szamurájok etikai kódexében. A busidó megkövetelte, hogy a szamuráj kövesse halott mesterét a túlvilágra, hogy ott szolgálhassa tovább, illetve hogy elkerülje az ellenség általi kivégzést. Kivételt képzett az, ha volt módja a bosszúra: ekkor kötelessége volt előbb a vérbosszú, s csak utána kellett elkövetnie a szeppukut vagy elterjedtebb nevén a harakirit.
Ellenpéldaként szolgáljon, hogy a mohamedán és az izraelita vallás tanai a kezdetektől fogva elutasítják az öngyilkosságot, s a görög gondolkodók is hasonlóan tettek. Különböző filozófiai gondolatok mentén tették ezt, például Szókratész vallotta, hogy Isten tulajdonai vagyunk, ámde halála előtt mégis önmaga itta ki a méregpoharat. Tanítványa, Platón, illetve Arisztotelész és Pitagorasz is elítélte az öngyilkosságot, utóbbi matematikai alapon.
Ennek szellemiségében folytatódott az emberiség története Európa szívében, illetve egyre csak szigorodott az öngyilkossággal kapcsolatos vélekedés. Említett filozófusaink némelyike még engedett kivételeket, a keresztény vallás már kizárólagosan tiltotta.
Európában évszázadokra visszaszorult az öngyilkosságok száma, azonban a keresztény vallás azóta több válságot is megélt. Már a klasszicizmus idején éreztette jelentőségvesztését, s a legnagyobb visszhangot épp egy irodalmi mű keltette: a „Werther szerelme és halála” című műben a főhős öngyilkosságot követ el, ami többször volt öngyilkossági hullám kiindulópontja.
Csakúgy, mint Arany János: Hídavatás című verse vagy Seress Rezső: Szomorú vasárnap című dala, de példaként szolgált József Attila vitatott, illetve Jim Morrison egyértelmű öngyilkossága is az adott szubkultúra számára.
Elmúlt évszázadunkban a legnagyobb visszhangot a tömegöngyilkosság keltette: a legnagyobb, közel ezer halottat számláló esett Jonestown szektavárosában történt. Sokan a tömegpszichózis, a hipnózis vagy épp narkotikumok, így az LSD hatásának tulajdonítják, s számos kutatás tárgya volt, még az igazságszérum keresésének idején.
Mostanában a korábban említett öngyilkos terrorizmus mellett a tibeti szerzetesek öngyilkosságai találhatóak meg a hírekben, akik saját magukat meggyújtva küzdenek a kínai kormány elnyomása ellen, s azért, hogy Tibet visszanyerje függetlenségét.
A következő sorokban pedig a Vélemény rovathoz hűen egy szakértőnek, Dr. Forgács Attilának, a Pszichológia Központ vezetőjének véleménye olvasható. A Magyarországon uralkodó helyzet mellett a potenciális öngyilkos ismertetőjegyeit ismerheted meg, illetve ilyen irányú felismerés esetén megosztja veletek a teendőket is.
Szakértői vélemény:
Szomorú tény, hogy hazánk általában vezető helyen áll az öngyilkossági statisztikákban. A lakosság körülbelül egyötöde már érezte úgy, hogy öngyilkossággal tudná megoldani problémáit. Ezer személy közül 16 már megpróbált önkezével véget vetni életének. Minden tizedik öngyilkossági kísérlet végzetes. Bizonyos években akár ötezer magyar öli meg magát. A katolikus vallás, a házasság és a gyermek védőfaktor, míg a válás kifejezetten hajlamosító tényező. Az alkoholizálás is veszélyeztet, a végső tett előtt az öngyilkosok bátorságot isznak.
Statisztikai adatok tanúsága szerint a hétfő a legveszélyesebb nap. Magyarországon májusban követik el a legtöbb öngyilkosságot. Veszélyes időszakhoz érkeztünk. A végzetes tett elkerülhető. Leggyakrabban hosszú előtörténete van a végső elhatározásnak. Az öngyilkosságra készülő személy általában megkeresi barátait, hozzátartozóit, tanárait vagy orvosát. Arról panaszkodik, hogy nem értik meg, úgy érzi magára maradt gondjaival. Gyakran sír és gyerekesen kezd gondolkodni. Figyelmetlen, mintha nem is a földön járna. Nem képes másokra haragudni, vagy ellenségesen viselkedni, sokkal inkább önmagát vádolja gondjaiért. Gondolataiba kényszeresen beleszövi a halált. Gyakran testi panaszait tolja előtérbe, hiszen erre könnyebben felfigyel a környezet, a lelki bajokat szívesebben nem hallják meg. Sokszor csak akkor döbbennek rá problémáira, amikor már nincs mód segíteni.
Időben felfedezve a kétségbeesett segélyhívást, megelőzhetnénk a tragédiát. Mit tehetünk? Hallgassuk meg bajba jutott társunk panaszait. Fogadjuk el érzéseit. Ne fojtsuk bele a szót, ne akarjuk kézenfekvő tanácsokkal rögtön elárasztani, hiszen ekkorra kapott már ilyeneket bőven, csak hát ezek nem segítettek. Ne bagatellizáljuk a helyzetet, hiszen ez csak azt az érzést erősíti, hogy megint nem értik meg a problémáját. Ne mondjuk neki, hogy bután vagy gyerekesen viselkedik, mert ez is csak mélyítené kétségbeesését. Bátorítsuk, hogy kibeszélhesse nehézségeit, és rátalálhasson saját megoldására. Próbáljuk megérteni és higgyünk benne, hogy ő maga is elhihesse, képes lesz úrrá lenni problémáin.
Minden öngyilkossági fenyegetőzést komolyan kell venni. Ilyenkor minden szónak jelentősége lehet, ezért érdemes szakemberhez fordulni. A Corvinus Egyetem Diáktanácsadójában (Sóház fszt. 1., vagy a 482-7482-as telefonszámon) elérhető a pszichológus, aki szükség esetén szaksegítséget tud nyújtani.
– Forgács Attila dr., a Pszichológia Központ vezetője
Akit komolyabban érdekel a téma, el kell olvasni:
magyarnarancs.hu/zene2/konyv_a_veg_akarata_jean_amery_az_ember_onmagae-52982
s03.static.libri.hu/cover/6a/6/686662_5.jpg
Mi van az eutanázia témakörével?
Vajon az öngyilkos a felelős, vagy azok, akik magára hagyták?
Mi az öngyilkosi folzófia amögött, hogy “csak ez segíthet a problémáimon”? Ez nem a problémán “segít”, max más problémájává változtatja.
Az életösztön hol van ilyenkor?
@Eltévelyedés: mondom, okulj. Jean Améry! Keressed a boltokban, antikváriumokban. “Öngyilkosi” – ilyen szó nincs.
@Eltévelyedés: az eutanázia egészen más téma, szerintem a bölcsebb, humánus orvosok passzívan gyakorolják is, talán egyszer nálunk is legális lesz. Legalábbis remélem, magam, és szeretteim érdekében. Viszont az öngyilkosság, főleg a fiatal embereké, legfőképpen az anyagi kilátástalanság érzete miatti, az számomra rejtély, érthetetlen.
Mivel az egyén számos külső tényezőnek kiszolgáltatott lehet az élete során, amik lehetetlen vagy elfogadhatatlan helyzetekbe kényszerítik, ezek ellen gyakorlatilag nem létezik más védekezési mód, mint az ideiglenesen használt biológiai test elpusztítása. Ez “hardveres úton erőltetett megszakítás”, ami által a lélek kiszabadul a csapdahelyzetből és visszakerülve a túlvilágba új futási környezetbe kerül. Vagyis lehetősége nyílik jobb körülmények közt folytatni az életét, immáron a test jelentette korlátok nélkül, míg újra el nem követi azt a hibát, hogy alászáll egy anyagi testbe (mert még nem érte el a megvilágosodást és nem lépett ki a körforgásból).
Szerintem nagy bűne az a társadalmunknak, hogy tiltja és akadályozza az öngyilkosságot, ahelyett, hogy támogatná és segítené. Az összes fajta halálhoz való hozzáállást meg kellene változtatni, legyen az gyilkosság, öngyilkosság, eutanázia vagy magzatelhajtás. A testből való kiszabadulás az élet természetes része és nem valami rossz dolog. A rossz az, ha megölnek valakit, aki élni akar (gyilkosság, magzatgyilkosság). Vagy életre kényszerítenek valakit, aki halni akar (eutanázia, öngyilkosság). A kényszerítés mindig sokkal nagyobb bűn, mint az önkéntes cselekvés, hisz senki sem tudja jobban, milyen helyzetben van az egyén, mint ő maga. Hogy dönthetne akkor helyesen felőle?
Gondoltatok már arra, hogy amikor egy lélek a 4D-s túlvilágon úgy dönt, hogy leszületik a 3D-s alvilágba (amit ott földi pokolnak hívnak), akkor gyakorlatilag öngyilkosságot követ el? Hisz a magzatba költözéskor a születés angyalai szoftveres törlést hajtanak végre a lelke feltudatán, vagyis elpusztítják (meggyilkolják!) az addig létrehozott személyiség élménytömbjét? Magyarul mindent elfelejt a szerencsétlen, hogy tudatlanul üvöltő, tehetetlen állatkaként kezdje elölről a tapasztalatszerzést és új identitást növesszen magának? Amikor viszont egy ember biológiai teste meghal, a túlvilágra átlépve a halál angyalai nem pusztítják el a személyiségét (nem bántják), hanem úgy ahogy van, megy vissza, fel oda, ahonnan jött. Hisz ezen információs mátrix alapján ítélheti meg a saját életét, és dönthet a továbbiakról. Vagyis az igazi halál a lélek szempontjából mindig a megszületés, sosem a test levedlése. Mégse hallottam róla, hogy odaát bárki is nagyon tiltakozna a megszületés ellen.
@steery: merész dolgokat írsz. Nem ártana bizonyítani ezt-azt…
Merész dolog önállóan véleményt formálni? Talán nincs szólás és véleményszabadság? Felnőtt ember vagyok. Szerintem lehet önálló véleményem a világ dolgairól, ami akár el is térhet mások véleményétől és veszem magamnak a bátorságot, hogy kimondjam, ha valami nem tetszik. És nekem nem tetszik, hogy ebben az országban millió számra gyilkolják meg az emberek a magzatokat, a sorozatgyilkosoknak meg nincs halálbüntetés, a haldokló betegeket senki sem hajlandó a túlvilágra segíteni és bűnnek tekintik az öngyilkosságot, mintha az rossz dolog lenne.
Amúgy miért akarsz bizonyítékot? És mit fogadsz el bizonyítéknak? Ha megkérek egy angyalt, hogy éjjel látogasson meg és ragadja ki erővel a lelked a testedből, miközben alszol, majd vigyen át a túlvilágra és mutogasson meg dolgokat, meg magyarázza el, hogy néznek ki a dolgok odaátról, majd tegyen vissza, felébredve azt fogod mondani, ez csak álom volt. Nem bizonyíték. Mások szerint elragadtatás, amiről prófétálni kell és vallást lehet köré alapítani.
Akiknek halálközeli élménye volt, szoktak érdekes dolgokat mesélni. Ahogy a túlvilágra átmászkáló médiumok és sámánok is. Sokan mégis ignorálják a leírásaikat. Ez a szabad tagadás (kételkedés) lehetősége. Bárki bármikor nemet mondhat mások állításaira (tetszőleges ürüggyel). Végül úgyis mindig csak az számít, hogy te magad, közvetlenül mit tapasztalsz meg és milyen véleményt formálsz róla. Majd ha meghaltál és pőre lélekként lebegsz a testeden kívül, és már semmilyen önáltatással nem tudod bemagyarázni magadnak, hogy ez csak illúzió, meg halucináció, jussanak eszedbe a szavaim. 😀
@kultúrpesszimista: Köszönöm szépen a tippet, vizsgák után szerintem elolvasom. 🙂
@steery: Dehogynem, szabad. Főleg, hogy nagyon érdekes, s végül is logikus vélemény. 🙂 Ama ősi, 4000 éves feljegyzés is erre hasonlatos.
Eutanázia tényleg más téma, egészen más körülményekről beszélünk.
Az, hogy mi számít halálnak, gyilkosságnak, öngyilkosságnak, alapvetően az identitásunktól függ. Ha javíthatatlanul tönkremegy a kedvenc ruhadarabod, gond nélkül megszabadulsz tőle. Kidobod, mert nem azonosítod magad a ruháddal. Lecserélhető. A bölcsek tudják, hogy az anyagi testük is csak egy ruha, miként a személyiségük is, ezért gond nélkül le tudják cserélni őket, ha szükséges. És nem sírnak az elvesztése miatt, mert mindig lehet újat beszerezni-csinálni (valamilyen áron). Az más kérdés, hogy joggal vagy pipa, ha valaki neked jön az utcán és megtépi a kabátodat vagy leönti festékkel, mert nem tetszik neki a gúnyád.
Ha a halálra úgy tekintünk, mint a birtokolt dolgok, formával rendelkező tárgyak, kellékek elvesztésére, elmúlására, akkor csak kellemetlen a bekövetkezte vagy szomorú szükségszerűség, esetleg nagy megkönnyebbülés. De nem csinálunk belőle tragédiát, meg hisztit, ahogy az óvodás lelkűek teszik, mikor ott zokognak egy temetésen.
Vannak a halálnak mélyebb szintjei is a létezésben, mint egy anyagi test elmúlása. Ilyen például a felejtés, a lélek információvesztése. Ha az életed során begyűjtött tapasztalataid tesznek egyénné, a tudáshalmazod tesz önmagaddá, akkor ennek a sérülése vagy elvesztése, kitörlődése vagy erőszakos kitörlése valóban halál a számodra. Ha a lelked valamiért megsemmisül (baleset vagy támadás miatt), akkor tényleg meghalsz. Persze a közepén tartózkodó időhurkod, a fénylény, aki lényegében vagy, ezt is túlélheti és szabad fénylénnyé válva tovább él, benne az információkkal, illetve ha akar, új lelket növeszthet maga köré. Ámde ha ezt a fénylényt is megsemmisíti valami, akkor gyakorlatilag nincs tovább. Ez a parinirvána, a teljes kialvás, az örök és öntudatlan sötétség. Isten legyen a talpán, aki onnan is vissza tud hozni, különféle trükkös módszerekkel újrakeltve az időhurkodat és visszatöltve bele a személyiséged egy másolatát (ha rendelkezik vele). Szóval mindent egybevetve az élet egy elég masszív dolog a teremtésben és nem olyan könnyű kinyírni. De nem is lehetetlen. Viszont a halál miatt aggódni akkor is fölösleges erőfeszítés. Az élet sokkal veszélyesebb. Amiatt aggódjatok!
@steery: Nekem nagyon szektásan hangzik, amit írsz. Az önálló gondolattól pedig biztosan messze van :/
@PG_: Nyilván azért, mert semmit sem tudsz a szektákról. Különben tudnád, hogy sehol a világon senki nem beszél olyasmikről, amikről én, vagyis szigorúan egyedülálló vagyok a teljesen önálló véleményemmel az egész világegyetemben. Amit igyekeztem a saját tapasztalataim és elgondolásaim alapján kidolgozni és amennyire csak lehet, mellőzni belőle mások gondolatait, meg ötleteit. Más egyéb hozzászólás? 😀